A debreceni repülőtér minden szempontból megfelel azoknak az elvárásoknak, amelyek egy jelentős nemzetközi forgalmat bonyolító európai légikikötővel szemben felmerülhetnek. A biztonsági adottságok és az utasforgalmi terminálok, illetve a mindkét oldalról megközelíthető kifutópálya jelenleg évi hatszázezres utasforgalom - fele-fele arányban induló és érkező oldalon - kiszolgálására alkalmas - hangoztatta az ügyvezető. A jelenlegi évi harmincezer fős forgalom a Wizz Air június 18-án induló Debrecen és London közötti járatával várhatóan mintegy nyolcvanezerre nő.
A teljes kapacitás körülbelül napi 35 járatot jelentene az igazgató szerint. A folyamatos repülőforgalom zavartalan biztosítására idén mintegy félmilliárd forint értékű infrastrukturális fejlesztést hajtanak végre, közte az informatikai rendszer teljes felújításával és a téli forgalmat lehetővé tevő speciális eszközök beszerzésével. Meleghegyi Tamás Debrecen helyzetét kiválónak mondta a régióban, hiszen földrajzi okok miatt - domborzat, csapadékosság - a repülhető órák számát tekintve megelőzi a környező romániai repülőtereket.
Ezen túl régiós összehasonlításban a debreceni repülőtér egy-egy adott járattípust 25-30 százalékkal olcsóbban tud kiszolgálni, mint más légikikötők. A személyszállítást végző járatokra kitérve közölte: jelenleg két nagyobb "nemzeti" és több "fapados" légitársasággal is tárgyalásban állnak. A heteken belül bejelentésre kerülő újabb menetrend szerinti járatok mindegyike európai városba fog közlekedni, " a legnagyobb érdeklődés a német és a dél-európai - elsősorban spanyol és olasz - célállomások iránt van" - közölte.
Az esetleges ázsiai járatokkal kapcsolatban az ügyvezető elmondta: Kínából, Indiából és egyes arab országokból érdeklődnek Debrecen iránt. Ez részben személy-, részben áruszállítást érintene. Megítélése szerint idén még nincs esély arra, hogy Ázsiából is legyen rendszeres járat Debrecenbe, ezeknek a légitársaságoknak a gépeit ugyanis hosszabb előkészítő munkával, adott időszakokban lehet új desztinációk felé terelni. A cargo forgalomra vonatkozó kérdésre válaszolva Meleghegyi Tamás kiemelte: a repülőteret és a mellette fekvő ipari parkot üzemeltető Xanga cégcsoport már elkezdte egy cargo bázis építését.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve