A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa legutóbbi ülésén megtárgyalta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) éves támogatási tervét, és elfogadta a televíziós bemutatásra szánt dokumentum-, ismeretterjesztő-, és animációs filmek megújult pályáztatási koncepcióját - közölte a Médiatanács.
Az úgynevezett nem egészestés televíziós műfajok támogatására kiírt pályázati eljárások teljesen megújulnak, a Médiatanács szerint átláthatóbbá és egyszerűbbé válnak. (Az egész estés filmek támogatásáról ugyanakkor az újonnan felállított Magyar Nemzeti Filmalap Zrt., illetve annak öttagú filmszakmai bizottsága dönt.)
A többfordulós kiírások a forgatási időszakokhoz igazodnak. A többlépcsős pályáztatási rendszerben új elem a személyes konzultáció lehetősége, amelynek során a pályázó a bírálóbizottság előtt szóban is érvelhet filmterve mellett. Mindez lehetőséget teremt arra, hogy valóban a legértékesebb és legtöbb nézőt képernyő elé vonzó alkotások részesüljenek támogatásban - áll a Médiatanács közleményében.
A testület a közszolgálati célú tartalmak gyártását előtérbe helyező pályázatokra idén 400 millió forint keretösszeget különít el.
A három filmes műfaj mellett tévéfilm-forgatókönyvek, tévéfilmtervek támogatására is pályázni lehet, és lehetőség nyílik arra is, hogy az előre nem tervezhető, de sokakat érintő, egyik napról a másikra aktuálissá váló témák támogatására is pályázzanak.
Az MTVA az új pályázati felhívásokat október 7-ig terjeszti a Médiatanács elé, így a legjobb pályázók még az idén támogatáshoz juthatnak - olvasható a közleményben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve