Az üdülési támogatást a kiemelkedő munkateljesítmény jutalmazásául kaphatják az állomány tagjai, és azt családtagjaik is felhasználhatnák. A parlament emellett megteremtette egy újfajta lakáscélú kölcsön lehetőségét, segítve ezzel a hivatásos állomány tagjainak lakástulajdonhoz jutását.
Az Országgyűlés 257 igen szavazattal, 87 nem ellenében fogadta el a törvénymódosítást, amely alapján a jövőben a köztisztviselőkhöz hasonlóan a fegyveres szervek hivatásos tagjai is kaphatnak pótlékot képzettségük vagy munkakörük után.
A módosítás emellett egy személyi adatbank létrehozását rögzíti, amelynek célja, hogy megkönnyítse a vezetők kiválasztását. Változnak a vezénylés és berendelés szabályai is, így beiktatták az ügyészi szervezethez és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemhez vezénylést mint speciális eseteket.
Ismét törvénybe kerül a hivatásos szolgálatra méltatlanná válás kritériuma, vagyis a közbizalmat megrendítő vagy tekintélyvesztéssel járó cselekmények miatti felmentés. Ugyancsak felmentéshez vezethet a nem kifogástalan életvitel is.
A jogszabály rendelkezik arról is, hogy a Magyar Rendvédelmi Karon belül önálló tagozatként jelenik meg a parlament elnökének irányítása alatt álló Országgyűlési Őrség.
A törvénymódosítással változtattak az országgyűlési törvényen is, rögzítve abban, hogy a háznagy javadalmazása megegyezik a miniszterek illetményével. Ha viszont a háznagy parlamenti képviselő is egyben - ahogyan az a hétfőn megválasztott fideszes Mátrai Márta esetében fennáll -, képviselői munkájáért nem kap díjazást.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve