A szervezet szerint a tojás mostani ára körülbelül az önköltséget fedezi. A takarmánydrágulás minden állattartót érint, annak hatásait nem lehet hosszú távon ellensúlyozni. A tojástermelőknek csak az átadási árhoz van közük, a bolti árakat a kereskedők határozzák meg - írja az MTI.
A Magyar Tojásszövetség szerint az áremelés mellett a kereslet fellendülése is segíthetne, hiszen a járvány a tojás forgalmát is érintette. A vendéglátás igényeinek csökkenése főképp a feldolgozott tojástermékek keresletét vetette vissza tavaly óta.
A szövetség szerint egyelőre nem kell arra készülni, hogy a termelők tömegével zárnának be, de a kisebbek áremelés nélkül hamar ellehetetlenülnek. Jelenleg azt érzékelik, hogy a megszokottnál nagyobb mértékben érkezik uniós import az országba, ami még több magyar termelőt hozhat nehéz helyzetbe.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve