Leginkább Lengyelországból érkezik be jelentősebb mennyiségű tojás – mondta az InfoRádiónak Molnár Györgyi, a Tojásszövetség titkára. Mindez nehéz helyzetbe hozza a hazai termelőket. Tavaly jó áron és jelentős mennyiségben lehetett értékesíteni a tojást, és vélhetően az európai termelők az idei évre is ezzel számoltak.
A valóságban viszont részint a koronavírus-járvány, részint a kínai kereslet miatt, nagyon megemelkedtek a takarmányárak, és ennélfogva a tojástermelők költségei is, akik viszont jócskán elszámolták magukat a keresletet illetően. Így, elsősorban Németországban, Franciaországban és Lengyelországban jelentős túltermelés alakult ki.
A keresletnél nagyobb kínálat pedig nyomást gyakorol az árakra. Ezért a magyar termelők hónapok óta, valójában már húsvét óta azt érzékelték hogy nem emelkedik a tojás ára. Erre azonban egy speciális körülmény is ráerősített, nevezetesen az, hogy a magyar tojással szemben versenyt támasztott a lengyel áru.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve