A fővárosban nem a munkanélküliség, hanem a munkaerőhiány a nagyobb - magyarázta a tárcavezető a központi közigazgatás leépítéséről szóló terv ismertetését. A kormány már régen tervezte a leépítést, a rajtuk megspórolt kiadásokat a megmaradó állomány fizetésemelésére fordítanának.
Gulyás Gergely elmondta, hogy a közigazgatásból mintegy 9000 embert, a központi közigazgatásból 2500 embert bocsátanak el. A miniszter szerint nem fűnyíróelv mentén döntöttek, hanem a felesleges munkaerőtől válnak meg. Erről hosszas vizsgálatokkal győződtek meg.
A távozóknak - ahogy korábban, úgy most is - megígérik, hogy segítenek elhelyezkedni. A napokban megjelent sajtóhíreket, miszerint egészségügyi dolgozóvá képeznék át a távozókat, valamint hogy tartalékos szolgálatra a honvédséghez irányítanák a távozó dolgozókat, valótlan állításnak nevezte. Szerinte ezek csak a lehetőségek számba vételei.
Az érintett dolgozók novemberben kaphatják meg az értesítésüket az elbocsátásukról.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve