Schmitt Pál köztársasági lemondása az egyetlen erkölcsileg helyes döntés volt a kialakult helyzetben, hiszen a botrány magával ránthatta volna a Fidesz-KDNP-t: pontosan látszott, hogy olyan kérdésről van szó, amit egyik párt torkán sem lehetett volna lenyomni komoly politikai véráldozat nélkül - mondta a Napi Gazdaság Online-nak Antal Attila politikai szakértő. Az eset Antal szerint jól mutatja, hogy a hazai jobboldal tanulékony, még időben tudta kezelni a kérdést, nem úgy, mint a baloldal az "őszöd-szindrómát".
Felmérték az erőviszonyokat
Kapcsolódó
-
Nagy volt a nyomás - lemondott Schmitt Pál
-
Mesterházy Sólyom Lászlót ajánlja elnöknek
-
Orbán: időben értesülnek róla, ki lesz az államfő
-
Lesz-e hatása a Schmitt-ügynek - megszólaltak az elemzők
-
Ötpárti egyeztetést kezdeményez a Fidesz az államfőjelölésről
-
Elfogadták Schmitt Pál lemondását - Kövér László az ideiglenes államfő
Hasonlóan látja Gyömöre Máté, a Magyar Progresszív Intézet elemzője is, aki lapunknak elmondta, az államfő lemondásával megkímélte saját magát és az őt jelölő pártot is a későbbi következményektől. Gyömöre szerint a lemondással kapcsolatos néhány napos kivárás célja lehetett annak felmérése, hogy mekkora felháborodást szülnek a múlt hét végi események, erre utal legalábbis, hogy az államfő parlamentben elhangzott beszéde újdonságot lényegében nem tartalmazott.
Az időben későn jött lemondás sem a köztársasági elnök, sem a kormánypártok hitelességét nem képes már helyre állítani - hangsúlyozta Böcskei Balázs, az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) igazgatója. Mivel a rendszer egy fontos elemét "lőtte ki" az ellenzék a köztársasági elnök hitelességével, valószínűleg a kormányzati viszontválasz sem lesz ennél kisebb horderejű. Böcskei úgy látja, a kormányzati nyomásgyakorlás immáron nem csak az ellenzék, hanem minden ellenvéleményt megfogalmazóval, és saját köreikkel szemben is kezdetét veszi. A jövőben várhatóan egy szigorúbb, még inkább fegyelmezett, még inkább erőből politizáló megregulázott kormánypárti politikusokkal folytatódik a Nemzeti Együttműködés Rendszerének története - fogalmazott az igazgató.
Tanulságos lehetett a botrány
Antal szerint a botrány három nagyon fontos tanulsággal szolgál, egyrészt nem folytatható az a leegyszerűsítő és az állampolgárokat félrevezető kommunikáció, ahogyan a kormánypártok a helyzetet kezelték. Másrészt a jobboldali-konzervatív tábor bebizonyította önmaga számára, hogy a vezetőjük döntése bizony hibás is lehet, és ez ellen fel lehet és fel is kell lépni. Utóbbi előrevetítheti azt is, hogy a Schmitt-ügy egyfajta törésvonalként tovább él majd a Fideszben. Végül felvethető a kérdés: tulajdonképpen ki is bukott most meg, a köztársasági elnök, vagy pedig az őt kiválasztó miniszterelnök, akire immáron nem csak Schmitt tevékenységének előnyei (lényegében gond nélkül sikerült átalakítani a közjogi szisztémát), hanem az elnök személyéből fakadó hátrányok is háramlanak.
Fellélegezhet a kormány
A kialakult helyzetben a kormány és a kormánypártok is fellélegezhetnek a támadási felület megszűnésével, a kormány érdeke pedig az ügy minél hamarabbi lezárása - ennek része az új köztársasági elnök megválasztása, azaz nem várható, hogy az ügyet még hónapokig napirenden tartsa a kabinet - véli Gyömöre.
Az elmúlt időszakban több név is felmerült lehetséges utódként, a korábbi közlések alapján várhatóan nem konszenzusos, hanem jobboldali jelöltet állítanak majd a pozícióra. Gyömöre úgy látja, racionális választás lehet egy ilyen államfő, hiszen a várhatóan a továbbiakban is felmerülő vitatható döntéseknél nem lenne előnyös egy valódi féket jelentő köztársasági elnök - ez ugyanis zavart sugallna a közvélemény felé. Nem valószínű, hogy kormánytag lenne az utód (korábban Martonyi János jelenlegi külügyminiszter neve merült fel), arra ugyanakkor számítani lehet, hogy Schmittnél "tudósabb alkatú" elnök érkezhet a Sándor-palotába. Az új köztársasági elnököt Böcskei szerint a kormányfőhöz közel állók közül választják majd ki, az elemző szerint így lojalitása megkérdőjelezhetetlen lesz. A Fidesznek alapvető érdeke a jelöltválasztás folyamatának mielőbbi lezárása, a színfalak mögött ennek előkészítő munkái már folyamatban lehetnek, korlátot egyedül az alaptörvényben foglaltak jelentenek.
Ki lehet az utód?
A hírek szerint utódként szóba jövő személyek között szerepel a jobboldali kötődésű Vizi E. Szilveszter akadémikus, Pálinkás József MTA-elnök, a kormányzati oldalról pedig Martonyi János külügyminiszter, vagy akár a lemondás után az államfőt helyettesítő Kövér László házelnök is.
Milyen forgatókönyvet követhet a kabinet?
Antal úgy látja, a köztársasági elnök lemondása és az új köztársasági elnök személyének kérdése három érdekes forgatókönyvet vethet fel. Egyrészt az új államelnök megválasztása összefonódhat a kormány régóta lebegtetett átalakításával, jelezve, hogy a ciklus közepe után a kormányzó erők gőzerővel készülnek a választásokra. Ez a forgatókönyv azt jelentené, hogy a kormányzati átalakítás levezényléséhez Orbán Viktor egy Schmitt Pálhoz hasonló karaktert választ, aki immáron nem a törvényhozás, hanem a kormányzati felkészülés "motorja" lehet. Az elemző szerint elképzelhető egy olyan forgatókönyv is, amely szerint a Fidesz-KDNP többé nem vállal be ilyen közjogi-politikai időzített bombát, vagyis, hogy a miniszterelnökhöz ennyire lojális személy legyen a köztársasági elnök. Ez maga után vonhatja, hogy esetleg a jelölés is kicsúszik a miniszterelnök kezéből, így egyfajta ellenpólusként olyan jobboldali-konzervatív szereplő lehet a köztársaság elnök, aki nem kompromittálható és a feltüzelt jobboldali értelmiség támogatását is élvezi.
Végül - bár a jelen helyzetben ez igen kevéssé valószínű - Antal szerint elképzelhető az is, hogy a kormánypártok leülnek egyeztetni az ellenzéki erőkkel a leendő elnök személyéről, ami a hallatlanul felfokozott helyzetben rövid távon le is hűtheti a kedélyeket, hiszen a Fidesz-KDNP-nek (főleg a helyzet kommunikációs kezelése után) jelenleg a kármentés a legfontosabb.
Kövér László helyettesíti Schmit Pált
A hatályos jogszabályok értelmében a köztársasági elnök az Országgyűléshez intézett írásbeli nyilatkozatával mond le megbízatásáról - közölte a Parlament sajtószolgálata. Az új köztársasági elnököt, elődje megbízatási idejének megszűnésétől számított harminc napon belül választja meg az Országgyűlés, a választás időpontját az Országgyűlés elnöke tűzi ki.A lemondás érvényességéhez az Országgyűlés elfogadó nyilatkozata szükséges, a plénum tizenöt napon belül kérheti a köztársasági elnököt, hogy elhatározását újból fontolja meg, ha azonban a köztársasági elnök elhatározását írásbeli nyilatkozattal fenntartja, az a tudomásulvétel már nem tagadható meg. A házszabály szerint a lemondó nyilatkozatról szóló vitát és szavazást legkésőbb a lemondó nyilatkozat beérkezésétől számított tizenöt napon belül kell megtartani, a nyilatkozatot nem kell kiadni bizottsági előkészítésre, ahhoz módosító javaslatot nem lehet benyújtani, de bármely képviselőcsoport vagy legalább tíz képviselő - legkésőbb a napirendi pont tárgyalásának megkezdése előtti napon - írásban javasolhatja, hogy az Országgyűlés kérje a köztársasági elnöktől elhatározásának újbóli megfontolását. A köztársasági elnök megbízatásának megszűnése esetén az új államfő hivatalba lépéséig a köztársasági elnök feladat- és hatásköreit az Országgyűlés elnöke - Kövér László - gyakorolja. A helyettesítés idején az Országgyűlés elnöke országgyűlési képviselői jogait nem gyakorolhatja, és helyette az Országgyűlés elnökének feladatait az Országgyűlés által kijelölt alelnök látja el.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve