Amikor egy politikus új témákat, új irányokat keres, az nem azt jelenti, hogy amit addig következetes, kemény munkával felépített, mind kidobja a kukába - válaszolta a szakértő arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor a korábbi politikai kliséket vette elő vasárnapi évértékelő beszédében.
A mostani beszédben nyilván benne voltak a folyamatosságot jelentő mondatok, ezek kellenek is ahhoz, hogy a tábor ne zavarodjon össze. De ennél sokkal fontosabbak az újdonságok: az önkormányzati választás utáni új helyzetre adott reakciók, az ágaskodó önbizalom megmutatása az egyik oldalon, illetve a kritikák nyomán beemelt új témák, a fiatalok megszólítása vagy a klímastratégia részletezése a másikon - tette hozzá.
Kapcsolódó
A klímastratégiával kapcsolatban úgy véli, hogy ebben volt egy komoly bizonytalanság a kormányoldalon az elmúlt időszakban: a téma teljes tagadásától az ügybirtoklás átvételéig sok minden elhangzott. Most a miniszterelnök szava nyilvánvalóan eldöntötte ezt a kérdést, a Fidesz nem szeretné, hogy az ellenzék ragadja magához ezt a témát. Nem akar beleszorulni abba a pozícióba, hogy minden kimondott szó ebben az ügyben az ellenfelét erősítse, így aztán maga próbál meg zöldebbnek látszani még a zöldeknél is.
"Szerintem ez okos döntés, arról nem is beszélve, hogy kivételesen nem csak politikailag hasznos, hanem talán még amúgy is" - mondta Török Gábor. Kérdés persze, hogy a klímaszkeptikus kormánypárti beszélő fejek is képesek lesznek-e ennek szellemében kizöldülni, de az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy nem esélytelen a vállalkozás.
A politológus szerint Orbán beszédeivel stílust teremtett, amit láthatóan nagyon sokan utálnak, de közel ugyanennyien meg kedvelnek, sőt, kifejezetten élvezik ezeket az alkalmakat. Nehéz vitatni, hogy politikai értelemben ma ezt az országot a miniszterelnök személyéhez és politikájához való viszony osztja két, egymástól fényévekre lévő táborra. Lázár János korábban úgy fogalmazott, hogy van a Fidesz és a nem Fidesz,
de valójában orbánisták és antiorbánisták vannak, és ez a választás minden más kérdést részben háttérbe szorít, részben pedig meg is határoz.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve