Réthelyi Miklós indítványában újraszabályozná a nagyberuházásokkal összefüggő régészeti feltárások alapvető szabályait, a részletszabályozásra pedig a kormánynak adna felhatalmazást.
A javaslat szerint az örökségvédelmi törvényben nem lesz különbség nagyberuházás és állami nagyberuházás között. Az új szabályok szerint ezeknél a beruházásoknál a próbafeltárás nem lenne engedélyköteles tevékenység, amit az eljárás rövidítésével magyaráznak.
Újdonság, hogy a feltárást végző intézmény a további régészeti feladatok engedélyezésére vonatkozó kérelmét a próbafeltárás befejezésétől számított öt napon belül köteles lenne előterjeszteni, és arról az örökségvédelmi hatóságnak tizenöt napon belül döntenie kellene, "jelentősen rövidítve a további régészeti feladatellátás megkezdéséhez szükséges időt". A gépi földmunka ideje legfeljebb tíz nap lehetne.
A törvénymódosítás a kihirdetését követő harmadik napon lépne hatályba, rendelkezéseit pedig a folyamatban lévő nagyberuházásoknál is alkalmazni kellene.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve