Februárban a növényi termékek árának 7,9, az élő állatok és állati termékek felvásárlási árának 8,5 százalékos csökkenése következtében 8,1 százalékkal alacsonyabbak voltak a mezőgazdasági termelői árak, mint egy évvel korábban - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A termelői árak csökkenése 2013 júliusa óta megszakítás nélkül tart, bő egy évig a gabonafélék árcsökkenése okozta, de tavaly augusztus óta az állati termékek termelői ára is folyamatosan csökken.
Februárban a gabonafélék 10,7 százalékkal voltak olcsóbbak, mint egy évvel korábban, a zöldségfélék ára 13,6 százalékkal emelkedett.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve