A magyar gazdaság növekedési üteme 2015-ben 1 százalékponttal, 2,7-2,8 százalék körülire lassult. Idén a visszaeső EU-támogatások és az üzleti szféra alacsony beruházási hajlandósága miatt - a gyorsan, de nem gyorsulva bővülő fogyasztás ellenére - tovább csökken a növekedés lendülete (2,3 százalékra).
A gazdaságkutató szerint a kormány által bejelentett lakáspolitikai intézkedések várhatóan csak 2016 közepétől élénkítik a lakásépítést.
A hivatalos munkanélküliségi ráta a 2015. utolsó negyedévében 6,2 százalék volt, 1 százalékponttal kisebb az egy évvel korábbinál. A tényleges munkanélküliség (a közmunkások többségét ideszámítva) 9-10 között valószínűsíthető - vélik a GKI elemzői.
Tavaly az első tizenegy hónapban a költségvetési szektorban 1,7 százalékkal, a legalább ötfős cégeknél 2,8 százalékkal volt magasabb a létszám. Képzett munkaerőben egyre inkább hány van.
Az államháztartás (áht) pénzforgalmi hiánya az emelkedő adóbevételek ellenére a tervezettnél 326 milliárd forinttal több lett, ami az EU-tól származó bevételek csúszásának következménye. Viszont az EU által figyelt GDP-arányos hiány a vártnál kedvezőbben (2 százalék körül) alakult. A GKI szerint 2016-ban 2,3 százalék körüli áht-hiány várható, miközben a GDP-arányos államadósság 1 százalékponttal csökkenhet.
| Megnevezés | Éves változás (százalék) |
| GDP | 2,3 |
| Ipari termelés | 5,0 |
| Beruházás | -5,0 |
| Kiskereskedelem | 3,0 |
| Export | 6,0 |
| Import | 5,0 |
| Külkeregyenleg (mrd euró) | 9,0 |
| Fizetési és tőkemérleg egyenlege (mrd euró) | 7,5 |
| Átlagos euróárfolyam (Ft) | 320,0 |
| Áht-egyenleg (folyó áron, mrd Ft) | -700 |
| Bruttó átlagkereset | 4,7 |
| Fogyasztói árak | 0,8 |
| Fogyasztói árak (év végén, %) | 1,6 |
| Munkanélküliségi ráta (év végén, %) | 6,0 |
| Forrás: GKI | |
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve