- 2016 első tizenegy hónapjában 85 128 gyermek jött világra, 1,4 százalékkal, 1214-gyel több, mint 2015. január-novemberben. A születésszám az év négy hónapjában alacsonyabb, hétben magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában. A legjelentősebb, átlagosan 5,5 százalékos csökkenést április-májusban regisztrálták, a legnagyobb, 8,1 százalékos emelkedés pedig októberben következett be.
- Az elhunytak száma 114 407 fő volt, ami az előző évihez képest 6537-tel, 5,4 százalékkal mérséklődött. Az év öt hónapjában valamivel többen, hatban lényegesen kevesebben vesztették életüket, mint egy évvel korábban. A legjelentősebb, szökőnaphatástól megtisztított, átlagosan 13 százalékos csökkenés január-áprilisban történt, de nagymértékű, átlagosan 6,4 százalékos visszaesés volt a július-augusztusi időszakban is.
- A születések emelkedése és a halálozások mérséklődése miatt a természetes fogyás a 2015. január-novemberi 37 030-cal szemben 2016 első tizenegy hónapjában 29 279 fő volt, ami 21 százalékos csökkenést jelent.
- A 2016 első tizenegy hónapjában anyakönyvezett 48 920 házasságkötés számottevően, 11 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Augusztust kivéve mindegyik hónapban többen léptek frigyre, mint az előző év azonos időszakában. A legnagyobb emelkedés a szezonon kívül eső február-áprilisi periódusban történt, amikor a házasságkötések kiigazított száma átlagosan 36 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket. Az idény csúcsát jelentő augusztusban ugyanakkor 15 százalékos visszaesést regisztráltak, aminek hátterében naptárhatás állt, vagyis a megfigyelt időszakban eggyel kevesebb hétvége volt, mint egy évvel korábban, és az augusztus 20-i ünnepnap is szombatra esett.
- Ezer lakosra 9,5 élveszületés és 12,7 halálozás jutott. Előbbi 0,2 ezrelékponttal magasabb, utóbbi 0,7 ezrelékponttal alacsonyabb az előző évinél, ennek eredményeként a természetes fogyás mutatója 0,8 ezrelékponttal 3,3 ezrelékre csökkent. Az év első tizenegy hónapjában ezer élveszületésre 4,0 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékpontos mérséklődés az előző év január-novemberéhez képest. A házasságkötési arányszám 5,4 ezrelékes értéke 0,5 ezrelékponttal magasabb volt az egy évvel korábbinál.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve