A BKV Zrt. a kormány nyomására döntött úgy, hogy új buszok vásárlása helyett egy buszszolgáltató megbízásával oldja meg az M3-as felújítása alatt a metró pótlását, ám ez a változtatás csak látszólag egyszerű - derül ki a Népszabadság cikkéből. A kormány ugyan vállalta, hogy az ezzel járó pluszköltséget fedezi, de az erről szóló rendeletben elhelyezett két "aknát".
Az egyik, hogy a pluszösszeget a nemzeti fejlesztési minisztériumnak és a fővárosi önkormányzatnak még a járműpótlás előtt számszerűsítenie kell, a másik, hogy a kormány a hazai buszgyártást támogató nemzeti buszstratégia részeként tekint az ügyre, így a főváros újabb szálon függ az ország vezetésétől.
A szolgáltató megbízását bonyolítani fogja, hogy egy új bizottság, a nemzeti autóbusz-beszerzési bizottság rajta tartja a szemét az ügyleten. Ez a testület a BKV közbeszerzési és üzleti tervét, valamint a tenderkiírást is véleményezni fogja. Az újabb bürokratikus ügymenet viszont időbe telik, ami tovább késleltetheti a metrófelújítás megkezdését.
A bizottság szükség szerint, de legalább évente egyszer ülésezik. Idén még nem hívták össze. Így aztán a főváros messzebb van az M3-as rekonstrukciójától, mint egy éve. Akkor túl voltak két buszbeszerzési tenderen - az egyiket egy lengyel, a másikat egy magyar cég nyerte -, majd jött a fordulat, hogy inkább szolgáltatókat kell megbízniuk, amelytől elvárják, hogy Magyarországon összeszerelt buszokkal induljon.
Az ágazati hírek szerint a kiszervezés ötlete mögött Tombor András jobboldali vállalkozó, illetve a Rogán Antal- és Habony Árpád-féle érdekkör lehet - véli cikkében a Népszabadság.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve