A MNB monetáris tanács 0,25 százalékponttal tovább csökkentett a jegybank irányadó kamatát, így az 5,75 százalékra csökkent. Az euróért 287,80 forintot kértek a döntés előtt pár perccel. Reggel 290 forint fölé is benézett az árfolyam, innen azonban forinterősödés következett. A döntés elvileg megfelel a múlt heti elemzői várakozásoknak, ám tegnapi a hirtelen és jelentős forintgyengülés megfontolandó lehetet volna a kamatcsökkentési ciklus felfüggesztése. A részletek - így a vita, a szavazati arány, illetve a szóba került döntései opciók - 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón derülnek ki.
A monetáris tanács immár egymást követő ötödik alkalommal csökkentette 0,25 százalékponttal az irányadó kamatszintet, és 2011. január óta nem volt olyan alacsony az alapkamat, mint most. Az új kamatszinthez képest már "látótávolságon belülre került" a valaha volt legalacsonyabb, a 2010 második felében érvényben lévő 5,25 százalékos kamatszint.
Londoni elemzők a kamatcsökkentési ciklus további folytatására számítanak, és úgy látják, hogy az irányadó ráta jövőre 5,00-5,25 százalékig csökken. Hétfői elemzéseikben egyes közgazdászok azonban úgy vélekedtek, hogy tartós forintgyengülés esetén leállhat a kamatcsökkentési folyamat.
Kapcsolódó
Elemzők többnyire, a tegnapi hirtelen, a régióban egyedülálló gyengülés ellenére még mindig 25 bázispontos kamatcsökkentéssel számolnak, bár vannak már olyan vélemények is, hogy az egyelőre nehezen megmagyarázható gyengülés miatt tartani fog a monetáris tanács.
A legtöbb elemző szerint a hétfőn indult ijesztő folyamatot talán még meg lehetne állítani, ha a Monetáris Tanács a várakozásokkal ellentétben nem csökkentené tovább az alapkamatot.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve