A nagy nemzetközi légitársaságok és repülőterek éves találkozóját az idén 18. alkalommal rendezik, ezúttal Abu Dhabiban szeptember 29. és október 2. között. A Budapest Airport hangsúlyozza: ilyen konferencián lehet érdemben befolyásolni a légitársaságok döntéshozóit arról, hogy a 2013-as nyári menetrendben hová érdemes új járatot indítani. A Malév csődje nyomán keletkezett nehéz pénzügyi helyzet ellenére a Budapest Airport képviselői mindent megtesznek azért, hogy Abu Dhabiban is bizonyítsák: Budapest változatlanul ígéretes célpont mind az üzleti-, mind a szabadidős utazók számára.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cég közleményében emlékeztet arra, hogy a Malév csődje miatt törölte budapesti járatait az American Airlines (New York JFK) és a kínai Hainan Airlines (Peking), mert mindkét hosszú távú járaton sok átszálló utas érkezett Budapestre, hogy azután a Malévval folytassa utazását. A Budapest Airport a nemzeti légitársaság csődje óta több mint hat új európai légitársaságot hozott már Budapestre (Ryanair, Aegean Airlines, Blue1, Air Berlin, Transavia, Brit Air) és további két új járat nyitása várható a téli menetrendben.
A német OLT Express októbertől indítja új, drezdai járatát, míg az Ural Airlines Oroszország szívéből, Jekatyerinburgból hoz utasokat Budapestre. Ezzel együtt, a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója szerint további erőfeszítésekre van szükség - írja közleményében a Budapest Airport.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve