Az eddigi adataik alapján a február még erősebb hónap lesz. Erre az évre 500 milliárd forintnyi lakossági új értékesítést terveztek, ennek a 40 százaléka januárban már megvalósult, februárban pedig elérik a 80 százalékos arányt - tette hozzá. Ezért magasabb lakossági értékesítési tervre tesznek javaslatot az igazgatóságnak. Mivel számításaik szerint megmarad a lakosság részéről a kereslet az állampapírok iránt, a devizaadósság részaránya az idei év végéig a tavalyi 32 százalékkal szemben 27 százalékra csökken. Ha ezt 2017-2018-ban még lejjebb lehet csökkenteni, akkor az elmúlt 25 év legalacsonyabb devizaarányát lehetne elérni.
Az ÁKK csütörtöki közlése szerint januárban 189,6 milliárd forinttal emelkedett a lakossági állampapír-állomány, így a forintban kibocsátott lakossági állampapírok teljes mennyisége 3707 milliárd forintra nőtt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve