A BUX index a héten emelkedett, ami annak is köszönhető, hogy az unió olajembargóról született döntése értelmében a csővezetéken szállított nyersolaj átmenetileg kivételt képez a szankcióból - írja az Equilor Befektetési Zrt.
Kapcsolódó
A héten jelentős növekedésről számolt be a 4iG. A vállalat kedden tette közzé az első negyedéves jelentését, amelyben a nagyszámú akvizíciók miatt ugrásszerű emelkedett a cég árbevétele és eredménye. A teljes árbevétel a tavalyi első negyedéves 15,4 milliárd forintról 69 milliárd forintra, az EBITDA 1 milliárd forintról 14,5 milliárd forintra ugrott. Az adózott eredmény 1,017 milliárd forintot tett ki, míg tavaly ilyenkor 566 millió forint volt.
A héten a lengyel PKO Bank 14 267 forintról 10 055 forintra csökkentette az OTP Bankra a 12 havi célárfolyamot, és továbbra is vételre ajánlja.
Az Equilor heti összefoglalója szerint nem okozott meglepetést a Magyar Nemzeti Bank (MNB) lépése, amikor csütörtökön 30 bázisponttal emelte a korábbi 6,45 százalékról 6,75 százalékra az egyhetes betéti rátát - írja az MTI.
A héten a legnagyobb mértékben, 11,02 százalékkal a Mol árfolyama emelkedett, a részvény árfolyama pénteken 2842 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 24 milliárd forintot.
Az OTP árfolyama 9,19 százalékkal emelkedett a héten, pénteken 9314 forinton fejezte be a kereskedést. A banki papír heti forgalma mintegy 66,6 milliárd forintot tett ki.
A Richter árfolyama 2,12 százalékkal növekedett a héten, a gyógyszergyári papír 7455 forinton zárt pénteken, heti forgalma meghaladta a 7,5 milliárd forintot.
A Magyar Telekom 1,21 százalékkal erősödött a héten, a papír árfolyama 377,50 forinton zárt pénteken, heti forgalma 336 millió forint volt.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3951,09 ponton zárt a héten, ami 97,86 ponttal, 2,54 százalékkal magasabb az előző hetinél.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve