New Yorkban a DJIA-30 index 0,09 százalék, az S&P-500 index 0,08 százalék, a Nasdaq Composite index 0,14 százalék emelkedéssel indult neki a szerdai kereskedésnek.
Kedden mindhárom index rekordon zárt az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek közelgő részleges rendezésének köszönhetően. A megállapodás részleteire várva azonban szerdára már óvatosabbá váltak a tőzsdei befektetők. Bizonytalansági tényező emellett az amerikai elnök hivatali felelősségre vonásának kezdeményezéséről a Képviselőházban sorra kerülő szavazás.
Kapcsolódó
Az olajárat szerdán az amerikai készletek növekedése szorította lejjebb, a globális kereslet javulásának a kilátásai azonban kordában tartják az olajár csökkenésnek a mértékét. Az amerikai piacok nyitásakor a globális kereskedelemben a Brent nyersolaj ára 0,27 százalékkal állt alacsonyabban hordónként 65,92 dolláron, a WTI ára pedig 0,46 százalékkal 60,59 dollárra csökkent.
Az eurót 0,27 százalékkal jegyzik gyengébben, 1,1119 dolláron, az arany spot ára 0,27 százalékkal unciánként 1742,19 dollárra csökkent.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve