Eleni Tsakopoulos Kounalakis sajtóhírek szerint egyebek mellett arról írt, hogy Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter minden héten leült a kormányfővel, átnézték a középítkezési projektek listáját, és eldöntötték, melyikeknek legyen prioritása és melyik pályázatok nyerjenek.
Orbán Viktor - akit akkor kérdeztek újságírók, amikor leadta voksát a Normafa területének rendezéséről szóló helyi népszavazáson - erre úgy reagált: ez ma is így van, a folyamatnak ez a törvényes rendje, csak a miniszter személye változott.
A különböző irányító hatóságok megteszik javaslataikat, és évek óta a kormány fejlesztési kabinetje hozza meg a döntéseket, amelyeket jóváhagyásért bevisznek a kormány elé - fejtette ki, hozzátéve: ennek van egy leírt rendje, transzparens módon történik minden döntés.
A miniszterelnököt kérdezték a Kőbányára tervezett mecsetről is. Azt mondta, Magyarországon sok fizetős, javarészt vallásos külföldi diák van, akik nem tudják hol gyakorolni vallásukat. Ők elég komoly összegeket fizetnek, van olyan vidéki egyetemi város, amelyet jószerivel az arab világból érkező diákok tartanak fönn - jegyezte meg Orbán, aki szerint hivatalosan még nem tárgyaltak a mecsetről, de foglalkozni kell vele.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve