A szerdai Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint az Európai Unió nettó 42 milliárd forinttal támogatja a beruházást, ez az összérték 99 százaléka. Ennek keretében 37 új villamos és 24 új trolibusz érkezhet Budapestre.
A BKK tájékoztatása szerint a projekt része a csaknem száz trolibusz és villamos beszerzési projektjének, a kormány most az első ütemről döntött. A BKK már előkészítette a közbeszerzési eljárást, ezt várhatóan decemberben vagy január elején kiírják. Ha minden a terveknek megfelelően halad, az első jármű 2014 második felében érkezhet meg a fővárosba.
Az első ütemben 12, Combino hosszúságú, valamint 25 kisebb szerelvényt vennének, a hosszabbak az 1-es villamos, a rövidebbek pedig a 3-as és a fonódó villamosvonalakra kerülnének. Ezen kívül a projekt része a Hungária, Száva és Budafok kocsiszínek átalakítása, hogy alkalmasak legyenek az új járművek tárolására, szervizelésére.
A műszaki előírásoknak megfelelő villamost a BKK számításai szerint hét-nyolc cég gyárt, de majd a tenderen derül ki, hányan jelentkeznek erre a feladatra.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve