Arra a felvetésre, hogy Donald Trump az ikertestvérének nevezte, azt mondta: vannak olyan a nép által megválasztott vezetők, akik a saját országuk ügyét teszik az első helyre.
Azzal, hogy Donald Trump az üzleti életből jött, másfajta, célratörőbb, egyenesebb és bátrabb hozzáállás és gondolkodást képvisel - mondta Orbán Viktor. Az amerikai elnök tudta, hogy 1700 amerikai cég dolgozik Magyarországon, ismerte a magyar gazdasági modellt, és azzal is tisztában volt, hogy Magyarország megállította a migrációt.
A magyar kerítés olyan sikeres, hogy Washingtonból is látszik - fogalmazott a magyar politikus az Infostart.hu beszámolója szerint.
A kormányfő elmondása szerint a tárgyalásokon a katonai együttműködés is téma volt. Amerikai segítségre lehet szükség a kritikus infrastruktúra megvédésére, ehhez közepes hatótávolságú légvédelmi rakétákat szerezhetnek be.
Érdekeltek vagyunk abban, hogy Romániában, a Fekete-tenger fenekén lévő gáztartalékokat minél hamarabb kitermeljék, mert alternatíva lehet az orosz gázzal szemben - tette hozzá Orbán.
A magyar GDP idei első negyedéves gyors bővülésével kapcsolatban a miniszterelnök többek között arról beszélt, mindig is úgy gondolkodott, hogy a magyarok szorgalmas emberek, akik szeretnek dolgozni: Jó ország ez, csak rendbe kell tenni. Ehhez pedig olyan gazdasági rendszert kell felépíteni, hogy az embereknek legyen munkalehetőségük és megérje dolgozni - tette hozzá Orbán. A mioniszterelnök szerint a lényeg nem is annyira az, hogy hosszabb távon évi négy százalékkal nő-e a magyar gazdaság, hanem inkább az, hogy 2 százalékponttal múlja fel az uniós gazdaság tempóját.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve