Több mint 9 százalékkal nőtt a külföldi utasforgalom az idei második negyedévben tavalyhoz képest. Ez 12,4 milliós forgalmat jelent április-június között. Ebben a számba mindenki beletartozik, akik nyaralni, üzletelni, fesztiválozni vásárolni jött Magyarországra vagy akár csak átutazott. Nincsenek benne ugyanakkor azok, akik dolgozni jöttek, így többek között a nemzetközi fuvarozásban részvevő kamionsofőrök adatai sem.
A 12,4 millió utazónak 70 százaléka (8,7 millió) csupán egy napra jött Magyarországra, a maradék harminc százalék viszont átlagosan 5,7 napot töltött valamelyik hazai szálláshelyen.
A hosszabb ideg tartózkodók nem csak összességében, de napi átlagban is többet költöttek azoknál, akik csak vásárolni jöttek vagy átutaztak az országon. A teljes második negyedéves költés ugyanis 432,8 milliárd forintot tett ki, amelyből utóbbiak 98,1 milliárdot hagytak itt. Ez egy főre lebontva 11,3 ezer forintot jelent, míg azok esetében, akik legalább egy éjszakát itt töltöttek, napi 15,7 ezer forint az összeg.
Bár a második negyedévben benne van a június is, a következő három hónap, vagyis a főszezon számai ennél jóval magasabbak. Már tavaly is 16,5 millió utazást regisztrált a KSH, idén pedig - ha a növekedés üteme nem hagy alább ennél is jóval magasabb értékekre számíthat Magyarország.

Érthetően nagy a különbség a fogyasztás szerkezetében is. Akik hosszabb időre jönnek, pénzük 42,7 százalékát költik szálláshely- és vendéglátó szolgáltatásra, az egy napra érkezők 9,3 százalékot (például éttermekben). A többnapos utakon a második legnagyobb költségelem az utazáshoz kapcsolódik, a harmadik pedig az egyéb (nem étel és ital) árucikkekhez. Akik csak átugranak az országba vagy az országon, pénzük 37,2 százalékát egyéb árucikkekre költik (tartós fogyasztási cikkek, ruházat, stb.), 22,8 százalék megy ételre és italra, 14 százalék pedig különféle szolgáltatásokra.
Messze a legtöbb ember Szlovákiából, Romániából és Ausztriából jön egynapos kiruccanásra, hosszabb időre azonban még mindig a németekből fogadják a legtöbb turistát. Sokan jöttek ugyanakkor a környező országokból is.
A magyarok is szeretnek kiugrani egy-egy napra
A magyarok szintén több alkalommal ugranak ki egy-egy napra külföldre, az arány mintegy 66:34 százalék. Szintén zömmel ételt, italt, illetve különféle termékeket, szolgáltatásokat és üzemanyagot vesznek. A legkedveltebb célországok Ausztria, Szlovákia és Ukrajna.
A negyedéves összesített költés 173 milliárd forint volt, így a turizmus egyenlege pozitív volt, 259 milliárd forint.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve