Pintér Sándor belügyminiszter szerint a rendőrség a jogszabályoknak megfelelően biztosítja a rendőrségi állomány járandóságait. "A túlórapénzek kifizetése az elszámolásoknak megfelelően, ütemezetten történik" - válaszolta Pintér Sándor belügyügyminiszter Demeter Márta, LMP-s parlamenti képviselő írásbeli kérdésére. A dokumentum a parlament honlapján jelent meg. A belügyminiszter szerint túlszolgálatot pedig csak akkor rendeltek el, amikor azt a közbiztonság vagy a közrend védelme indokolta.
Állandó téma, hogy a létszámhiány miatt túlterheltek a Belügyminisztérium alá tartozó hatóságok (például a rendőrök és tűzoltók). A belügyi tárca korábban közölte a túlóraszámokat és eszerint 521 évnyi pluszmunkaidőt teljesített az állomány tavaly júniusig. Csak júniusban 534 667 órányi túlórát teljesített a rendőri állomány, de az adatokból az látszik, hogy 3,67 millió órányi többlet munkaidővel rendelkeztek. Ez összesen 8,55 milliárd forintnyi plusz kifizetést jelentett a költségvetésnek.
Kapcsolódó
"A tömegesen elrendelt túlórákkal a rendőröket is végtelenségig kizsigerelik. A hivatásosok számára eddig is 416 túlórát rendelhettek el évente, amibe a rendkívüli helyzetekből eredő túlszolgálat nem számít bele. 2011. óta a rendőrség állománya több mint 40 millió túlórát teljesített. Ez gyakorlatilag végtelenített túlóráztatás jelent, amit egyrészt az évek óta fennálló migrációs válsághelyzet, másrészt a rendőrség alacsony létszáma tesz szükségessé" - írta nyilatkozatában a Független Rendőr Szakszervezet, amelyben szolidaritást vállaltak a rabszolgatörvény ellen tiltakozó szakszervezetekkel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve