A portál szerint az egyenruhás rendőröket rohamsisakos rendőrök váltották le, de a tömegből nehéz kivenni, hogy kit emeltek ki a sorból és kinek sikerült áttörni a sorfalat.
A rendőrök megpróbálták kinyomni a tüntetőket a lépcső mellől, amitől viszont szétesett a sorfaluk. Ekkor könnygázt fújtak az emberekre, akik méterekkel visszahátráltak.
A tüntetők közül tíz-húsz ember közben bejutott a parlament déli kapujához, és azt eltorlaszolták. Rohamrendőrök vették őket körül, közben három kisbusszal újabb ötven rendőr érkezett a térre. A déli kaput eltorlaszoló tüntetőket a rendőrök elkezdték egyesével "kiemelni". A téren több helyen is könnygázt nyomtak a rendőrök, a gáz szaga lassan beborítja az egész Kossuth teret.
Az Index tudósítója szerint a rendőrség egyre nagyobb területet foglal vissza a térből és egyre többször nyúlnak a könnygázhoz.
A 444 tudósítása szerint este 9 óra tájban megjelentek a parlament lépcsőjén a fekete sisakos rohamrendőrök is, keményebb dulakodás kezdődött, a lépcsőn még több rendőr jelent meg, de a tüntetők közül is egyre többen mentek előre.
A tüntetők folyamatosan törnek előre, viszont ha valaki a földre kerül, gyorsan hátrálnak, nehogy valamelyiküknek baja essen.
5 órától 8-ig vonult egy változó nagyságú tömeg Budapesten a túlóratörvény és a bírósági törvény ellen tiltakozva. Nemrég értek vissza a Lánchídtól a kiindulópontra, a Kossuth térre, jelenleg is ott vannak, szellősen, de megtelt a tér, a sínekig ér a tömeg széle.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve