A trafikpályázat lebonyolításáért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium előtt akarnak tüntetni a trafikosok a szerintük manipulált eljárás ellen, petícióban követelik Németh Lászlóné minisztertől, hogy írjon ki új, szakmailag korrekt pályázatot, továbbá elvárják Gyulai Zsolttól, az elbírálást végző Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. vezetőjétől, hogy mondjon le - írja a Népszabadság. A tárca álláspontja szerint az eljárást szabályosan bonyolították le, a kormány szerint a dohánypiac államosításával a kisvállalkozók egzisztenciáját védik, a boltok számának korlátozásával pedig a fiatalok egészségét óvják.
A trafikosok ezzel szemben úgy vélik, hogy a kormány saját holdudvarának juttatja az évi 340 milliárd forint forgalmat hozó piacot, saját klientúráját építi, amit a győztesek névjegyzékével támasztanak alá. Ezen szép számmal találhatók a Fideszhez közeli személyek, üzleti körök, igaz, Gyulai Zsolt szerint sok egyszerű ember is nyert a pályázaton, akikről nem ír a sajtó. Gyulai szerint egyébként az NDN hasznos munkát végzett azzal, hogy átvette a pályázat elbírálását a minisztériumi apparátustól, mert a 16 ezer ajánlat feldolgozása nem volt egyszerű feladat.
A szakma már a kiíráskor úgy látta, hogy az a tőkeerős nagyvállalkozóknak kedvez. Olyan szűken húzták meg a fogalmazható termékek körét, hogy ezek alapján egy kisvállalkozó néhány bolt üzemeltetéséből nem élhet meg. Ezért sok trafikos nem is indult a kilátástalannak látszó versenyben. A Nemzeti Dohánykereskedők Szövetségének tapasztalatai szerint sok laikus élt a piac újraosztásának lehetőségével, ugyanis az eredményhirdetés óta szinte folyamatosan csöngenek a szervezetnél az érdeklődők telefonjai, amelyekből kiderül, hogy egyeseknek fogalmuk sincs arról, mi fán terem a dohánykereskedelem.
PWC - Kkv-turbo
Ha szeretné megtudni, hogyan néz ki vállalkozása a befektetők, külső finanszírozók, lehetséges üzleti partnerek szemével, a PwC online szolgáltatáscsomagja segít Önnek. Készüljön fel a finanszírozókkal való tárgyalásra a KKV Turbóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve