A soron kívüli átalakítással a tárca 2014. június 30-ról december 31-ig meghosszabbította a vendéglovagoltatásba bevont nullás lovak alkalmassági vizsgájának határidejét, azaz türelmi időt vezet be.
A módosítás kitolja az átmeneti türelmi időt az ismert származás igazolására 2019. december 31-ig, illetőleg a lovasterápia és fogyatékos személyeknek nyújtott szolgáltatásba bevont lovak esetében 2020. december 31-ig. A négyéves és ötéves minimum életkori előírás alapján a jogszabály-módosításának kihirdetésekor születendő lovak a 11 hónap vemhességi időt is figyelembe véve így még élvezhetik a mentességet.
A módosítás mentességet biztosít azon ismeretlen származású lovakra, melyekre a szolgáltatók 2020. december 31-ig már megszerezték az alkalmasságot igazoló hatósági bizonyítványt, mivel az alkalmassági vizsga megismétlése esetében sem kell az ismert származást már utólag igazolnia a szolgáltatónak (5 évente van szükség fő szabály szerint megújításra).
A türelmi idő lejártát követően ugyanakkor lezárul a származás nélküli lovak szolgáltatásba történő bevonása a korábban egyáltalán nem minősített lovak esetében. A könnyítést segíti elő a minimum ló számra vonatkozó előírás eltörlése is, amely intézkedéssel a kisebb lovardák is bekapcsolódhatnak a szolgáltatásnyújtásba.
A rendelet 2013. szeptember 1-jével hatályba lépett legutolsó módosítását követően a jogalkalmazó hatóságok által jelzett, a végrehajtást elősegítő és pontosító kiegészítéseket és javításokat is tartalmazza, mint például a nyilvántartásba vételnél kért adatok, szakmai gyakorlat igazolása.
Az NGM bízik abban, hogy a rendelet módosításával sikerült állattenyésztési és turisztikai szempontból egyaránt megfelelő megoldást találni a lovas szolgáltatásnyújtásban érintett hazai mikro-, kis- és középvállalkozások számára.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve