A Külgazdasági és Külügyminisztérium Moldovában tartózkodó államtitkára telefonon nyilatkozva azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök már régóta érvelt és lobbizott amellett, hogy legyen közép-európai vezetője is az EU-nak. Közép-Európa súlya ugyanis az unión belül gazdasági értelemben jelentősen megnőtt azzal, hogy az elmúlt időszakban az unió átlagánál jobb gazdasági számokat és eredményeket tud felmutatni, és ez a térség lett az európai növekedés motorja.
Donald Tusk megválasztásával a térség politikai súlya is megnövekedett, a lengyel politikus megválasztása nagyon komoly közép-európai, ezen belül magyar siker is. Elmondhatjuk, hogy a Magyarországot is magába foglaló visegrádi együttműködésnek, a közép-európai térségnek most már a gazdasági súlya mellett a politikai súlya is jelentősen megnőtt - fogalmazott a politikus.
Arra a kérdésre, hogy lehet-e gyakorlati szempontból is előnye Magyarország számára Tusk szerepvállalásának, Szijjártó igennel válaszolt, majd úgy indokolt: Orbán kifejezetten jó viszonyt ápol a lengyel politikussal, aki ráadásul mindig is elkötelezett támogatója volt a visegrádi együttműködésnek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve