A 2012-es szabálysértési törvény fő szabályaként a szabálysértési bírság befizetését az ellenőrzi, aki azt kiszabta. A múlt év márciusától hatályos módosítás viszont lehetővé tette, hogy a helyszíni bírságok és pénzbírságok beazonosítását, könyvelését, a befizetéssel kapcsolatos adatrögzítést ne a bírságok végrehajtásáért felelős hatóság, hanem az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott központi szerv végezze. Ezt jelölte most ki a belügyminiszter.
Az indoklás szerint így jelentősen csökkent az általános szabálysértési hatóság leterheltsége, valamint átláthatóbbá válnak a központi költségvetést illető szabálysértési bírságok befizetésére vonatkozó adatok.
Kapcsolódó
A tervezet felsorolja, hogy mely szervek által kiszabott szabálysértéseket kezeli a jövőben a központi szervezet. Első helyen szerepel a járási hivatalokban működő általános szabálysértési hatóság által kiszabott pénzbírság, helyszíni bírság, rendbírság, továbbá a szabálysértési költség.
Második a bíróság által kiszabott és az általános szabálysértési hatóság által végrehajtott pénzbírság, rendbírság és szabálysértési költség, majd a hivatásos katasztrófavédelmi szerv által kiszabott helyszíni bírság következik. Végül a a közlekedési hatóság ellenőre, a közterület-felügyelő, a természetvédelmi őr, az önkormányzati természetvédelmi őr, az erdészeti hatóság, a halászati őr és a mezőőr által kiszabott bírság szerepel a listán.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve