A Nemzeti Örökség Intézete és az MNB csütörtökön mutatja be a nemzeti és történelmi emlékhelyek szimbólumait ábrázoló úgynevezett forgalmi érmét.
Az eseményre szóló meghívó szerint az intézet közbenjárásának eredményeként a jegybank olyan forgalmi pénzt bocsát ki, amelyen az emlékhelyek logója szerepel majd. A kétmillió példányban forgalomba kerülő 50 forintos fizetőeszköz, 2015 őszétől egy újabb felületen jeleníti meg az emlékhelyeket.
A múlt héten azt közölte a jegybank, hogy - a Mohácsi Nemzeti Emlékhely tiszteletére - "Mohácsi Nemzeti Emlékhely" megnevezéssel 2000 forintos címletű bronzpatinázott rézötvözetű emlékérmét bocsát ki. Az emlékérme a 2014-ben indult "Nemzeti Emlékhelyek" sorozat részeként jelenik meg.
Az emlékérme előlapján, a jobb oldali mezőben a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen található szélcsengős kopjafa részletének ábrázolása látható. Az ábrázolástól balra, fent, az emlékérme széléhez igazítva, két vízszintes sorban a "2000" értékjelzés és a "FORINT" felirat, lent, az emlékérme szélén, köriratban a "MAGYARORSZÁG" felirat olvasható. Az ábrázolástól jobbra, fent, köriratban a "BP." verdejel és a "2015" verési évszám olvasható.
Az emlékérme hátlapján, a középmezőtől kissé jobbra egy, a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen található kopjafa részletének ábrázolása látható. Az ábrázolástól balra a Mohácsi Nemzeti Emlékhely emblémája látható, az emlékérme szélén, köriratban a "MOHÁCSI NEMZETI EMLÉKHELY" felirat olvasható. Az ábrázolástól jobbra a nemzeti emlékhelyek emblémája látható, alatta, vízszintesen az "1526" évszám olvasható. Az emlékérme jobb alsó szélén Szabó Virág tervezőművész mesterjegye látható.

Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve