A vezetéket 2010 őszén avatták fel, és azóta csak Magyarország irányából működött a gázszállítás. A gázvezeték-hálózatot működtető, többségi állami tulajdonú Transgaz igazgatótanácsa által készített egyik dokumentum szerint Romániából decemberben kezdődik el a gázszállítás, de kezdetben csak kisebb mennyiségben, és további 120 millió euró értékű beruházásra van szükség ahhoz, hogy a vezeték maximális kapacitása kihasználható legyen. A dokumentum szerint Románia és Magyarország vállalta, hogy 2016-ig az összes beruházást elvégzi azért, hogy a vezetéken megvalósuljon a kétirányú gázszállítás.
Amint azt korábban megírtuk, a 109 kilométeres, évente 1,75 milliárd (napi 4,8 millió) köbméter földgáz szállítására alkalmas vezeték hazai, 47 kilométeres szakaszának megépítése körülbelül 33,3 millió euróba került a magyar gázszállító vállalatnak.
A tervek szerint a romániai Giurgiu és a bulgáriai Ruse közötti gázvezeték is 2016-ig válik kétirányúvá, ezért a román hatóságok tárgyalásokat folytatnak a bolgár hatóságokkal, hogy a két irányban történő szállítás legkésőbb három év múlva megvalósuljon. A jelenleg még épülő román-bolgár vezeték költsége 23,8 millió euró, ebből a román félnek - a Transgaz révén - 11 millió eurót kell állnia.
Románia keleti szomszédjával, a Moldovai Köztársasággal is tervez egy közös gázvezetéket. A romániai Iasi és a moldovai Ungheni közötti vezeték építőtelepét hétfőn avatta fel Victor Ponta román miniszterelnök. A tervek szerint 1,5 millió köbméter gáz szállítására alkalmas vezeték kezdetben 500 millió köbméter kapacitással fog működni, és várhatóan másfél év múlva épül meg.
Románia a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Bizottsággal szemben vállalta, hogy 2013-ban kezd gázt exportálni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve