2013. július 1-jétől előre megvásárolható, a felhasználás kezdő dátumától számított 30 napon belül tetszőlegesen kiválasztott öt napon (24 órás intervallumban) felhasználható új, napijegy típusú jegytömböt hoz forgalomba nem rendszeresen utazó ügyfelei számára a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Az új termék a közösségi közlekedés szolgáltatásait havonta csak néhány napon át használók számára kínál ez év júliusától megoldást. Az új jegytípus ára 4550 forint/tömb, ami 5 darab 24 órás jegy váltásához képest 45 százalékos kedvezményt jelent.
Az egyes szelvények az utas által megjelölt kezdő időponttól (hónap, nap, óra, perc) számított 24 órán át jogosítanak utazásra, tehát nem 5 naptári nap, hanem 5 darab 24 órás intervallum a jegy tartalma egész pontosan. A kezdő dátumot és időpontot az egyéb, például a 24 vagy 72 órás jegyekkel ellentétben az ügyfél írja rá a tömb szelvényeire, tehát nem kell a vásárláskor eldönteni, melyik lesz az öt nap, amikor használja.
Az új jegytípus a BKK jegy- és bérletpénztáraiban júliustól lesz elérhető, egyelőre kísérleti jelleggel vezetik be és az első hónapok forgalma, utasaink visszajelzései alapján értékelik majd a tapasztalatokat - közölte a BKK.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve