Eszerint a koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt több korlátozás feloldásának újabb szakasza lép életbe az 5,5 millió beoltott elérését követően.
A magyar lakosság magas átoltottságnak köszönhetően a járvány harmadik hulláma elvonult, az aktív fertőzöttek száma folyamatosan csökken, így az élet fokozatosan visszatérhet a normális kerékvágásba.
A tájékoztatás szerint a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának hatodik fokozatáról szóló kormányrendelet szerdán jelenik meg a Magyar Közlönyben.
Az 5,5 millió beoltott elérése után a kórházak és szociális intézmények kivételével megszűnik a kötelező maszkviselés, nem kell majd maszkot hordani a közterületeken - amelyeken már most sem kell -, az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön. Ugyanakkor a maszkhasználat senki számára nem tiltható meg - hívták fel a figyelmet.
További könnyítést jelent, hogy védettségi igazolvány nélkül is szabad lesz a belépés a vendéglátóüzletekbe, a szálláshelyekre, a szabadidős létesítményekbe és az előreváltott ülőhelyes nézőtérrel megrendezett kulturális rendezvényekre, előadásokra.
Megszűnnek az üzletekre vonatkozó tíz négyzetméterenkénti vásárlói korlátozások, valamint a vásárlók közötti távolságtartási szabályok is.
A családi események, magánrendezvények esetén az 50 fős létszámkorlátozás 100 főre, a lakodalom esetén a 200 fős létszámkorlátozás 400 főre emelkedik.
A sportrendezvények, a zenés-táncos rendezvények, illetve a zárt térben tartott, vagy 500 főt meghaladó, szabadtéren tartott egyéb rendezvények esetében nem történik enyhítés, maradnak a hatályos szabályok, vagyis ezeken a rendezvényeken marad a létszámkorlátozás, és továbbra is csak védettségi igazolvánnyal lehet azokon részt venni. Hangsúlyozták: a 18 év alattiak is csak védettségi igazolvánnyal vagy védett személy felügyelete mellett vehetnek részt ezeken a rendezvényeken. Az egyetemek és a főiskolák is készülődhetnek a jelenléti oktatás visszaállítására.
A közleményben felhívták a még be nem oltottak figyelmét, hogy a vírus továbbra is terjed Európában, és még jelen van Magyarországon is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve