A Bild am Sonntag című lap összeállítását ismertető beszámolók szerint a Knorr német cég anyavállalatánál, az egyik legnagyobb nemzetközi élelmiszeripari társaságnál úgy ítélik meg, hogy a cigánymártás (Zigeunersauce) elnevezés "negatív értelmezést kaphat", ezért néhány héten belül új címkével, magyaros paprikamártás (Paprikasauce Ungarische Art) névvel forgalmazzák a terméket.
A húsételekhez használt csípős mártás elnevezésének megváltoztatását már 2013-ban is követelte egy - többek között - a romákat képviselő németországi civil szervezet valamennyi német gyártótól. A most változtatásra készülő társaság akkor elutasította a követelést. Azonban az utóbbi hónapokban amerikai hatásra felerősödött a rasszista vagy rasszista áthallású, illetve a gyarmatosító múltból származó nevek, elnevezések - például utcanevek - körüli közéleti vita Németországban.
Az Index cikkéből pedig kiderül, hogy a fűszeres német szószt általában húsok mellé használják. A paprikaalapú szósszal főként éttermekben találkozni, de a boltokban is megvásárolhatják kedvelői.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve