Jövő év első felében új önkormányzati szövetség alakul - ez csütörtök este jelentette be Schmidt Jenő a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke a TÖOSZ és a Gémesi György gödöllői polgármester által vezetett Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) közös balatonfüredi konferenciáján. Amennyiben a két szervezet elnöksége is jóváhagyja az összeolvadást a két szervezet Magyar Települési Önkormányzatok Szövetsége néven folytatja a munkát.
A teleülési szervezetek már a 2014-es országgyűlési választások jegyében készülnek a megújulásra, ugyanis ekkor várhatóan 96 polgármester-képviselő kikerül a parlamentből, így az önkormányzati érdekvédelem terepe egyértelműen a szövetségek lesznek a jelenlegi parlamenti lobbimunkával szemben. A TÖOSZ-nak jelenleg mintegy 1700 település a tagja, míg MÖSZ tagsága eléri a 400-at, így az új szervezet a legnépesebb önkormányzati érdekvédelmi szervezet lehet.
A konferencián csütörtökön fölszólaló Navracsics Tibor közigazgatási miniszter bejelentette, hogy a kormány 2012 július elsejétől szeretné bevezetni az államigazgatási és önkormányzatok feladatok szétválasztását. Szintén ez a határideje a járások megalakulásának is, a tervek szerint 160-170 járási székhely veheti át a közigazgatás alsó szintjét a jelenlegi kistérségektől. Ahol jelenleg államigazgatási ügyintézésre van lehetőség - ezek mind megmaradnak, mint a járási hivatalok kihelyezett részlegei, vagyis nem csökkent a közigazgatás elérhetősége - hangsúlyozta a közigazgatási miniszter.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve