A vasárnaptól érvényes előírás szerint szigorúbban büntethetők a szabálytalan vontatást végző, műszakilag nem megfelelő, túlsúlyos és túlméretes járműszerelvények, az úgynevezett "horrorkaravánok".
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy mostantól a személygépkocsikból vagy kisteherautókból álló "horrorkaravánokra" is kiszabható az akár 500 ezer forintos közigazgatási bírság. A súlyos közlekedésbiztonsági kockázatot hordozó járművek visszatarthatók, rendszámukat és forgalmi engedélyüket a hatóság elveheti - írja az MTI az innovációs tárca tájékoztatására hivatkozva.
Kapcsolódó
A "horrorkaravánok" szinte kizárólag külföldi járművek által vontatott járműszerelvények. Vezetőik jellemzően Nyugat-Európában felvásárolt, gyakran üzemképtelen használt autókat juttatnak el a keleti célországokba úgy, hogy egyszerre több gépkocsit szállítanak egymás mögé kapcsolt pótkocsikon, rakományukat hevenyészetten rögzítve. "A lelkiismeretlen haszonlesők Magyarországon is súlyosan veszélyeztetik a közlekedés biztonságát" - közölte a minisztérium.
A közlekedési hatóság korábban közúton csak a 3,5 tonnánál nehezebb teherautók nem megfelelő műszaki állapotát, elégtelen rakományrögzítését ellenőrizhette, szankcionálhatta. A közúti közlekedési törvény vonatkozó rendelkezése a bírság vagy a pénzkövetelés biztosítás megfizetéséig teszi lehetővé a jármű visszatartását. A személyautókra és kisteherautókra is kiterjesztett szankcionálási lehetőség egyúttal tehát a járműszerelvények forgalomból való azonnali kitiltását is megalapozza. A továbbhaladás kötelező feltétele a bírság megfizetésén túl a közlekedésbiztonságot veszélyeztető állapot megszüntetése. A rendőrség mostanáig is felléphetett a szabálysértőkkel szemben, a szakhatóság jogosítványainak bővítésével még eredményesebbé válhatnak a közúti ellenőrzések.
Mosóczi László, az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: "A "horrorkaravánok" szélsőséges példái a járművezetői felelőtlenségnek, végleg el kell venni az ügyeskedők kedvét a súlyosan balesetveszélyes barkácsmegoldásoktól. A vasárnap életbe lépett szabályozás ezt as célt szolgálja.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve