Nemes Balázs, a Momentum szóvivője a Klub Rádióban jelentette be, hogy valamennyi ellenzéki párttal folytak egyeztetések, a Jobbik országos vezetésével is, így sikerült konszenzusos jelöltet találni a posztra, de azt, hogy ki ő, csak szerdán fogják nyilvánosan közölni.
A műsorban szó volt arról is, hogy a kormány láthatóan nem tett még le az olimpiáról, annak ellenére sem, hogy a Momentum által kezdeményezett népszavazásnál kiderült: a többség nem támogatja a versenyek budapesti megrendezését. Nemes Balázs emlékeztetett arra, hogy az atlétikai világbajnokság egyfajta előszobája lehet az olimpiának, és a főváros öt feltételhez kötötte annak támogatását. A párt alapelve az, hogy ilyen ügyekben meg kell kérdezni az embereket.
Amennyiben a kormány nem teljesíti Budapest feltételeit, akkor ismét népszavazást fognak kezdeményezni. Különösen fontosnak tartják a feltételek közül, hogy a tömegsport kapjon támogatást, és a versennyel kapcsolatos minden szerződést hozzanak nyilvánosságra.
Az olimpia még nincs napirenden, bármennyire ragaszkodna is hozzá az Orbán-kormány. Nemes Balázs szerint a mai hóesés következtében keletkezett káosz is bizonyítja, hogy először egy normális hétköznapot kellene megszervezni, azután lehetne gondolkodni egy világeseményen.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve