A Rábavidéken élő szlovének ugyanis nagyon hosszú ideje szorgalmazták az általuk szekérútként és gyalogszerrel templomba járáshoz használt, ezért "miseútnak" keresztelt út megépítését. Ezt az utat tizenegy évvel ezelőtt kezdték tervezni, 2007-ben letették az alapkövét, de ezután "mintha mi se történt volna" - fogalmazott Orbán Viktor.
"Beleütköztünk fafejű bürokratákba, beleütköztünk életszerűtlen műszaki szabályozásokba, beleütköztünk félreértelmezett környezetvédelmi szempontokba" - folytatta, és ránk, magyarokra jellemzőnek nevezte, hogy miközben ezt az utat törvényesen adják át és a helybeliek törvényesen használják majd, még mindig folyamatban vannak az út ellen jogi eljárások. "Örüljünk annak, hogy a Pató Pál-jellemvonásainkat sikerült legyőzni és átadhatjuk végre ezt az utat" - fűzte hozzá.
A miniszterelnök hangsúlyozta: a magyar kormány tartozott ennek az útnak a megépítésével a helyieknek, akik négy évvel ezelőtt igen nagy arányban szavaztak bizalmat a jelenleg kormányon lévőknek. Ez pedig nem a politikáról, hanem a bizalomról szólt, a vezetőknek pedig az a feladata, hogy meghálálják a bizalmat - fogalmazott a kormányfő.
Orbán Viktor avatóbeszédében arról is szólt, hogy Magyarország és Szlovénia között jelenleg nyolc ponton lehet közúton átkelni, ami 12,5 kilométeres sűrűséget jelent, miközben Nyugat-Európában 2-4 kilométerenként vannak határátkelők. Éppen ezért időszerű volt, hogy megállapodjanak arról, hogy 2020-ig további hat helyen teremtenek közúti összeköttetést - jelentette ki.
"Dinamikus és őszinte politikai párbeszéd"
Alenka Bratusek szlovén miniszterelnök arról beszélt, hogy a határ két oldalán élő nemzetiségek nemcsak összekötik és egyesítik az országokat, de szorosabb gazdasági, kulturális és emberi kapcsolatokat tesznek lehetővé, s mindez olyan érték, amit ki kell használni. A Felsőszölnök és Kétvölgy közötti út átadása nemcsak az itt élők régi kívánságának teljesülése, hanem Szlovénia és Magyarország számára is új összeköttetést jelent, s nagyban hozzájárul a Rábavidék gyorsabb gazdasági fejlődéséhez - mutatott rá.
A szlovén kormányfő szerint az útavatás jelképesen azt is bizonyítja, hogy Magyarország odafigyel a szlovén nemzeti kisebbségre, amely az elmúlt években komoly sikereket könyvelhetett el. Példakánt említette egyebek mellett a kétnyelvű általános iskola állami átvételét, a Magyarországi Szlovének Szövetségének sikeres működését, a szentgotthárdi szlovén rádió műsoridejének bővítését, illetve a Szlovén Vidék Közhasznú Nonprofit Kft. mintagazdaságának eddigi tevékenységét.
Úgy fogalmazott: reméli, hogy "közösen, párbeszédre alapozva fogjuk a jövőben is megoldani a magyarországi szlovén közösséget érintő kihívásokkal kapcsolatos feladatokat". Ugyancsak reményét fejezte ki, hogy a magyarországi választás után a parlamentbe kerülő nemzetiségi képviselő számára "biztosítják a megfelelő jogosultságokat", megmarad az összes eddigi települési szlovén önkormányzat, s a nemzetiségi intézmények költségvetési támogatása is "rendszeres lesz, ami nem függhet a nemzetiség létszámától". Kijelentette: örül hogy "dinamikus és őszinte politikai párbeszéd" van a két ország között, amelyeket összeköt a partnerség az Európai Unióban és a NATO-ban. Közös érdekünk ugyanakkor az is, hogy elmélyítsük a politikai és gazdasági együttműködést az olyan regionális társulásokban, mint a Közép-Európai kezdeményezés és a Visegrádi Együttműködés - jelezte.
Az őrségi útavatáson Harangozó Bertalan Vas megyei kormánymegbízott azt mondta: a megye hídszerepet tölt be a két ország kapcsolatában. Az út, amely most már valamennyi szlovén nemzetiségű települést összekapcsol, a szlovén közösség, az itt élők egymáshoz való ragaszkodásának jelképe és a két ország együttműködési törekvésének szimbóluma is egyben. Hozzátette: a 728,3 millió forintos költséggel, magyar állami forrásból megvalósult összekötő út révén gépjárművel az eddigi 25 kilométeres távolság öt kilométerre rövidült Felsőszölnök és Kétvölgy között.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve