Az elmúlt 12 év egyedi kormánydöntései alapján kiosztott állami támogatások vizsgálata fényt derített a Fidesz egyik újabb titkára - derül ki a Magyar Nemzet cikkéből. A multikat ostorozó párt valójában alaposan kitömte a multik és más nagyvállalatok zsebét.
A 2005 és 2010 között regnáló szociálliberális kormányok összesen 112,8 milliárd forinttal támogatták különböző cégek beruházásait azon a címen, hogy ezekkel munkahelyeket teremtenek. Így összesen 24,5 ezer állás létrejöttét segítették.
Ezt követően a 2011-től 2016. december közepéig a Fidesz kormányai 163,6 milliárd forintot költöttek el ugyanerre a célra, amelyből lényegében ugyanennyi, pontosan 25 ezer munkahely megteremtését segítették.
Egy főre vetítve az előbbi állásonként 4,6 millió forintos kiadást jelent, míg az utóbbi 6,5 milliót. Az elmúlt két évben az Orbán-kormány alaposan felpörgette ezt a folyamatot: tavaly 9,8 millió forintot, idén 12,2 milliót fizetett az új állásokért.
A 258 ezer forintos átlagos bruttó bérrel és közterheivel számolva ez az a jelenti, hogy négy évre előre kifizették az alkalmazottak foglalkoztatásának költségét. A szóban a Fidesz liblingjeinek számító kkv-k még csak nem is álmodhatnak ilyen nagyvonalú állami segítségről.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve