A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy a 29 éves sofőr a balesetet ittas állapotban okozta. Az O. Áron ellen halált okozó járművezetés ittas állapotban bűntett miatt indított eljárást befejezték és az iratokat vádemelési javaslattal elküldték az illetékes ügyészségnek.
O. Áron 2017. március 18-án 1 óra 10 perc körül a megengedett legnagyobb sebességet túllépve közlekedett a Budapest III., Rákóczi utcán, amikor a Szentendrei úti kereszteződésben hátulról nekiütközött a piros fényjelzésnél várakozó D. Bálint 22 éves pomázi lakos gépkocsijának - emlékeztet a portál.
Kapcsolódó
D. Bálint és utasa, J. Richárd Sándor 22 éves pilisborosjenői lakos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy mindketten a helyszínen életüket vesztették. O. Áron a baleset következtében súlyos sérüléseket szenvedett, június végén hagyhatta el a rabkórházat. Az már korábban kiderült, hogy ugyan a vétkes sofőr nem "versenyzett" a Szentendrei úton, de 130 kilométeres sebességgel csapódott az álló autóba. (Romániában megtalálhatták az ellenszert az ittas vezetők ellen.)
MTI Fotó: Mihádák Zoltán
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve