Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök esti, az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: leginkább péntek hajnaltól, a középső és keleti országrészben a záporok mellett zivatarok is kialakulhatnak. Délelőtt átmenetileg stabilizálódik a légkör, csökken a felhőzet. A déli, kora délutáni óráktól - először az északi országrészben - intenzív zivatarfelhők alakulhatnak ki.
Péntek délután nagyobb számban az északi megyékben és az Alföldön intenzív zivatarokra lehet számítani, melyek kelet felé helyeződnek át. Észak-Magyarországon, az Alföld északi felén helyenként heves zivatarok is kialakulhatnak, amelyekhez 70-100 kilométer/órás szél, nagyobb méretű jég is társulhat. Az egymást követő záporokból, zivatarokból leginkább északkeleten 20-30 milliméternél is több csapadék hullhat. Ugyanakkor az Alföld déli részén, kisebb eséllyel a Dunántúlon is kialakulhat heves zivatar. Este főképpen még keleten, délkeleten lehetnek szórványos zivatarok.
Kapcsolódó
A heves zivatarok veszélye miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adták ki a másodfokú, míg a fővárosra és Pest, valamint Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád és Tolna megyére elsőfokú figyelmeztetést.
Emellett Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére a felhőszakadás veszélye miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést. Ezeken a területeken az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 milliméternél is több eső hullhat.
Az előrejelzés szerint a hétvégén további részében is többször várható zápor, zivatar. Ezzel együtt viszont jellemzően marad a 20-25 Celsius-fok körüli meleg.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve