Lényegében kiveszett az uzsorázás a rendőrség látóköréből – sugallják azok az adatok, amelyeket az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) küldött a 24.hu megkeresésére, ám mint a hírportál cikkéből kiderült, ez a fajta bűncselekmény nem szűnt meg, csak átalakult.
A rendőrségnek 2010 óta állnak rendelkezésre adatok az uzsora-bűncselekményekről, miután 2009-ben önálló tétel lett a büntető törvénykönyvben. Az elmúlt 12 év tendenciája meglehetősen egyértelmű: a 2010-es évek elejének kiugró számai után folyamatosan csökkenő a trend.
Szociológusok kimutatták, hogy az uzsora a magyar vidéken, például az északkeleti országrészben átalakult, bizonyos szempontból „finomodva” beépült a mindennapokba. Sokak, sőt a falvak túlélési stratégiájának szerves része lett.
Változatos formák
Az új formák egyike az úgynevezett boltocskázás, az alapvető élelmiszerek feketén történő árusítása. Bizonytalan forrásokból árulnak mindent, beleértve a házilag feldolgozott húsokat is. Minden a többszörösébe kerül a „rendes” bolti árnak, viszont nem kell azonnal fizetni. Ez pedig olyan „kínálat” a legális bolttal szemben, amivel az nem tudja felvenni a versenyt.
Ha valaki nem fizeti ki a felírt tartozását, akkor ma már nem feltétlenül erőszakkal kell szembenéznie, hanem azzal, hogy nem adnak neki több élelmiszert. Olyan is akad, aki „jegyzőkönyvez”, vagyis szintén tartozás miatt függőségben tartott „tanúkkal” íratja alá a tartozás elismerését, majd ügyvéddel viszi tovább a történetet, a behajtó cégig.
Elnézi az állam
Van kereskedés élelmiszeren kívül alkohollal, dohánnyal is, és ott a „taxizás”, a személyszállítás. Ennek is több fajtája akad, például a „bevásárlásos” fuvar. A benzinköltség a ténylegesnek akár az ötszöröse is lehet. „Sajnos olyan is van, amikor a fizetés helyett „természetben” róják le a tartozást, azaz ledolgoztatják házi munkában, de a kutatók hallottak már szexszel fizetésről is.
Vannak olyan helyzetek, amikor nincs is más mód arra, hogy valaki célhoz érjen. Például ha valaki időpontot kap egy jelentősebb távolságra lévő kórházba, ahova kisgyerekkel, tömegközlekedéssel nem lehet időre bejutni.
Az állam elnézi ezeket a tevékenységeket. Azzal mindenki tisztában van, hogy működési hiányosságokat „pótolnak ki” valahogy, az érintettek pedig rászorulnak ezekre a szolgáltatásokra, amelyek a kistelepüléseken ilyen-olyan okokból már nem biztosítottak. Épp ezért nem is érdekük a rendőrséghez fordulni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve