Manuel Vallst stockholmi sajtótájékoztatóján újságírók a menekültáradat magyarországi kezelését érő bírálatokról kérdezték, s a francia kormányfő erre reagálva - az AFP francia hírügynökség jelentése szerint - elfogadhatatlannak nevezte a magyar kormánynak a migrációs válságban tanúsított fellépését, valamint nyilatkozatait.

Az EU és a schengeni övezet határán fekvő országok joggal kérhetnek segítséget és támogatást a schengeni térség és a határok védelméhez. De felháborodhatunk azon, nőket ábrázoló felvételek láttán, amelyek Európa határainál készültek. Minden migránssal emberséggel kell bánni. Nem fogadhatjuk el sem ezeket a kijelentéseket, sem a fellépést, sem pedig a szögesdrótokat - szögezte le Valls, miután svéd kollégájával, Stefan Löfvennel tárgyalt Stockholmban.

A francia miniszterelnök kijelentette, az még ennél is kevésbé elfogadható, ha a menekültek között a vallásuk alapján akarnak szelektálni. Valls szerint fontos, hogy Európában egyre erősödnek azok a hangok, amelyek szerint Európát az egységes piac és Schengen mellett az értékei is meghatározzák. Az értékek számítanak - tette hozzá.

A közös sajtótájékoztatón a svéd miniszterelnök is bírálta a magyar kormány hozzáállását. A menekültek befogadásának módozatairól lehet vitatkozni, de válogatni közöttük és azt mondani, hogy a muzulmánokat nem engedjük be, elfogadhatatlan. Ez túlmegy egy határon - fogalmazott Stefan Löfven.

Menekültek visszautasítása a határon nem járul hozzá a migránsválság tartós megoldásához - mondta a német kormány szóvivője pénteken Berlinben. Steffen Seibert tájékoztatóján a magyar, a horvát és a szlovén határra vonatkozó újságírói kérdésre elmondta: ami "a magyar esetet illeti, a menekültek nagy száma kétségkívül nagy megterhelést jelent egy olyan országnak, mint Magyarország, és erre tekintettel kell lenni".

Ugyanakkor a német "szövetségi kormány szerint nem jelent hozzájárulást az aktuális menekültprobléma tartós megoldásához, ha menekülteket gyakorlatilag visszautasítanak a határon" - mondta a szóvivő.