Egy éve a dordrechti kontinensviadalon a sprinttávon szintén kettős sikert arattak a Liu fivérek, de akkor fordított sorrendben. A 24 éves Liu Shaolin pályafutása ötödik Európa-bajnoki címét gyűjtötte be. Ezüstérmes öccse, aki 1500 méteren diadalmaskodott, második helyével megtartotta első helyét az összetettben.
A bronzérmet az orosz Szemjon Jelisztratov szerezte meg, aki a nyári edzőtáborban a magyarokkal együtt készült.
A fináléban Itzhak de Laat indulhatott a legjobb, belső pályáról, közvetlenül mellette pedig Liu Shaolin és Liu Shaoang állt fel a starthoz. Az idősebbik Liu fivér kapta el legjobban a rajtot, így azonnal megelőzte holland riválisát. Innentől senki és semmi nem fenyegette a győzelmét, mert csak mögötte bontakozott ki komoly harc - az ezüstéremért. Ebből éppen 21 esztendős öccse jött ki a legjobban. Az FTC gyorskorcsolyázója már az első kör végén megelőzte egy pillanatra De Laatot, aki azonban ekkor még vissza tudta szerezni a második pozíciót. Liu Shaoang ezt követően türelmesen versenyzett, és csak az utolsó körben próbálkozott ismét manőverrel, akkor viszont nemcsak elment De Laat mellett, hanem a visszaelőzést is megakadályozta. De Laatot az utolsó kanyarban még Jelisztratov is maga mögé utasította, így az a ritkaság fordult elő, hogy a legjobb pályán rajtoló versenyző még csak dobogóra sem állt a legrövidebb számban - írta az MTI.
"Örülök az 500-nak, mert a másik verseny nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Muszáj volt az elején előre mennem, az volt a terv, hogy végig vezetem a döntőt. A táv vk-éllovasaként meg akartam mutatni, mit tudok" - értékelt a győztes, aki hozzátette, 1500-on nem érezte magát jó erőben, talán emiatt esett el. "Dühös voltam, de öt perc alatt sikerült fejben összeszednem magamat. Az 500 méter kárpótolt" - tette hozzá Liu Shaolin.
Liu Shaoang elmondta, arra építették az 500-as taktikát, hogy mielőbb feljön a második helyre, hogy levédje bátyját. Megjegyezte, ez aztán csak a végén jött össze, de holland ellenfelüket így is le tudta fárasztani, míg testvére saját tempójában korcsolyázhatott az élen. "Kicsit még keresem a szavakat. Örülök, hogy mindketten a dobogó tetejére állhatunk" - mondta 1500-as diadalára utalva Liu Shaoang. Érzi a hátsérülése miatt kimaradt két és fél hetet, de tapasztalattal meg tudja oldani, hogy jól fusson. "Szenzációs élmény ekkora magyar közönség előtt ilyen szép sikereket elérni."
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve