A fogyasztói árak csökkenése meghaladja az elemzők várakozását. Londoni elemzők előzetesen zéró és mínusz 0,3 százalék közötti éves inflációt vártak szeptemberre. Az árak ilyen mértékű csökkenése hosszabb távon már gondott okozhatna - ám a következő három hónapban már pozitív tartományba kerülhet a pénzromlás üteme, ám az éves átalg így is nulla százalék körül lesz.

Az 1960-as évek óta nem volt hasonló mértékű éves árcsökkenés - mondta Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor. A legnagyobb mértékben a háztartási energiaárak csökkenése járult hozzá a mérséklődéshez, de szerepet játszott bázishatás is - tette hozzá.

Mináry Borbála elmondta, hogy a dohányáruk árrésének tavalyi emelése és a tranzakciós illeték szeptembertől már nem benne van a bázisban, így ezzel is kedvezőbb az éves adat. Szeptemberben a háztartási energia, a tartós fogyasztási cikkek, az egyéb cikkek, üzemanyagok, valamint a ruházkodási cikkek ára csökkent, mialatt az élelmiszerek, a
szolgáltatások és a szeszes italok, dohányáruk drágultak.

Az NGM közleménye szerint Az alacsony infláció legfőbb nyertesei a családok mellett leginkább a nyugdíjasok, hiszen a bérekkel együtt a nyugdíjak vásárlóértéke is nő. A rezsicsökkentéseknek köszönhetően jelentősen csökkent a háztartási energia ára.