A Magyar Közlönyben megjelent határozatok közül az első a rendőrautók cseréjére hagyott jóvá 4 milliárd 361 millió forintot, az idei költségvetés terhére.
A Dunaújvárosi Egyetemen kialakítandó Paksi Kompetencia- és Kutatóközpont létrehozására 1,5 milliárd forint jutott, még szintén az idei büdzséből.
A Magyar Falu Program a civil szervezetek támogatására jutott 5 milliárd forinthoz a jövő évi költségvetésből, igaz január 10-ig meg is kell kapnia a pénzt. A program útfelújításra már kapott a jövő évre 50 milliárdot, ezt most a kormány megfejelte további 7 milliárd forinttal. Ugyan ebben a határozatban írta elő a kormány azt, hogy az országos közúthálózaton a 2021. évtől megvalósítandó nagyfelületű burkolatjavításokre évente 10 milliárd forintot kell fordítani.
Végül a kormány egyetértett a Válon lévő műemlék Ürményi-Dreher-kastély és a hozzá tartozó park, valamint a korábbi történeti állapotnak megfelelő ingatlanegyüttes hasznosításával. A program 2025-ig tart, a jövő évi költségvetésből 1 milliárd 412 millió fordítható rá.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve