A meghívó szerint a két pilóta elhagyta a gépet, egyiküket a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjába (Honvédkórház) szállították.
Néhány perccel csütörtök dél után, egy kiképzési repülés végéhez közeledve a szolnoki bázisrepülőtér fölött tűz ütött ki a Magyar Honvédség egyik Jak-52-es típusú oktatógépén - mondta rendkívüli sajtótájékoztatóján a Honvéd Vezérkar főnöke. A kabin első részében utazó pilóta leszállás közben súlyos égési sérüléseket szenvedett, ezért a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Honvéd Kórház égésplasztikai osztályára szállították.
Benkő Tibor vezérezredes szerint közel egy órányi repülést követően a kétfős személyzet megkezdte a leszállást, amikor észrevették, hogy lángok csapnak ki a gép motorteréből. Ezt követően egy gyors süllyedés után landoltak, a leszállást követően leállították a hajtóművet és mindketten elhagyták a gépet. A tűzoltószemélyzet pillanatok alatt eloltotta a tüzet.
A megégett pilóta sérülésének pontos fokát és a felépülésének várható idejét Benkő nem tudta megmondani, ugyanis a sajtótájékoztató idején a pilótát még vizsgálták. A gépen ülő másik pilóta nem sérült meg. A csütörtöki repülési feladat mindennapos rutinnak számít, a sérült gépet vizsgálják.
Kérdésre válaszolva azt felelte, a repült órák száma az elmúlt években növekedett és arra törekszenek, hogy a pilóták megfelelő felkészítés és kiképzés mellett hajthassák végre feladataikat. Arra is kitért, hogy a balesetet szenvedett Jak-52-est 1994-ben gyártották. E gépek rendszeres időszaki vizsgálatokon esnek át, ezen a típuson minden 200 repült óra után műszaki időszaki vizsgálatot kell végezni, a legutóbbi ilyen vizsgálat tavaly októberben volt - emelte ki. A repülő a megengedett 200 órából alig több mint 97-et repült.
Nem hiszi, hogy bármiféle olyan mulasztás történt volna, ami kiképzetlenségre, felkészületlenségre enged következtetni. Amennyire tudja, ennél a géptípusnál ilyen tűzeset még nem fordult elő. A honvédség három Jak-52-es géppel rendelkezik.
Benkő egy más témában feltett kérdésre válaszolva feltételezgetéseknek és találgatásoknak nevezte a csehországi Gripen-baleset lehetséges okairól az utóbbi napokban megjelent híreket. A balesetnek sok összetevője lehet. Lehet műszaki vagy pilótahiba, okozhatták a közrejátszó körülmények is, de lehet ezek kombinációja is, de amíg nem zárul le a vizsgálat, erre nem lehet választ adni - fogalmazott.
Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) szóvivője csak annyit mondott, hogy vizsgálják az eset körülményeit.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve