Hozzátette: "meglepődve láttuk, hogy a sajtóban oly' hangos ellenzék" a világörökség megkülönböztetett helyzetével kapcsolatban nem nyújtott be módosító javaslatot.
Ugyanakkor a kormány számára világossá vált, hogy igazuk volt azoknak, akik igazságtalannak érezték a vasárnapi munkavégzés tilalmával kapcsolatban a világörökségi területen lévő kereskedelmi üzletek - és így az ott dolgozók - megkülönböztetését. Ezért, ezen a területen a kormány fogja kezdeményezni a változtatást, így tovább szűkül a kivételek köre. A cél továbbra is az, hogy senkit ne lehessen dolgoztatni akarata ellenére vasárnap.
Megtárgyalta a kormány a szakképzési feladatot ellátó köznevelési intézmények helyzetét is. Szavai szerint a kormány és az illetékes szaktárcák rengeteg egyeztetésen vannak túl ebben a kérdésben.
A kabinet célja az, hogy gyermekeink tényleges megélhetési lehetőséget nyújtó álláshoz jussanak majd. Ha ezt akarjuk, akkor át kell szervezni a szakképzést. Az átszervezés következtében pedig minden gyerek számára garantálunk egy a piacon hasznosítható szakképzésben való részvételt, amely után természetesen tehetségének megfelelően lehetősége van érettségit tenni, illetve azután belépni a felsőoktatási rendszerbe - jelentette ki Giró-Szász.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve