A Magyar Nemzet információi szerint újabb szolgáltatási körre terjesztheti ki a hatósági árak rendszerét a kormány. A tervek szerint a jövőben nemcsak a már beharangozott csatornadíjért, vagyis a szennyvízelvezetésért, hanem annak elszállításáért, azaz a szippantásért is kevesebbet kell majd fizetni. A lapnak a kormánypárt egyik vezetője azt mondta: jelenleg is vizsgálja a kormány, illetve a Fidesz rezsicsökkentést előkészítő munkacsoportja, hogyan lehetne a hatósági árképzés rendszerét a lakossági szolgáltatások minél szélesebb körében kiterjeszteni. (Kíváncsian várjuk, mikor merül fel a hatósági áras kenyér, tej gondolata, hiszen igény volna rá. A szerk.) A politikus emlékeztetett arra is, hogy többek között a PB-gázpalackok és a tartályos gáz árának, illetve a kéményseprés díjainak hamarosan várható csökkentését is a hatósági árképzés módszerével érhetik el. Utóbbi tervéről egyébként szintén a lap számolt be elsőként januárban.
A lap emlékeztet arra, hogy az Országgyűlés várhatóan április végéig elfogadja a rezsicsökkentés végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot, amely a díjcsökkentések megvalósulását biztosítja. A törvényjavaslat - amelyet múlt héten kezdett tárgyalni a parlament - az áram, a földgáz és a távhő árának január 1-jei csökkentése mellett rögzíti a víz- és a szemétszállítási díjak tízszázalékos mérséklését is július 1-jétől, valamint kötelezővé teszi ennek feltüntetését a számlákon.
Orbán Viktor miniszterelnök két hete a parlamentben botrányosnak minősítette a gázszolgáltatók és az energiahivatal vitájában hozott bírósági döntést, amelynek jogerőre emelkedése esetén egy családnak átlagosan 4400 forintot kellett volna visszafizetnie. Néhány nappal később azonban az Országgyűlés átalakította és rendeletalkotási joggal ruházta fel az energiahivatalt; az elfogadott változtatással bíróságon már nem lehet megtámadni az energiahivatal rezsicsökkentést érintő döntéseit.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve