A szegedi bölcsészkar épülete és a József Attila Tanulmányi és Információs Központ között húzódó sétány viseli az író és műfordító, az 1956-os forradalmár nevét - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Göncz Árpád 1956-os kiállása, a szegedi egyetemmel való kapcsolata és szakmai teljesítménye is indokolja, hogy az ő nevét viselje az a sétány, ahol a forradalmi eseményekben meghatározó szerepet játszó szervezet, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) emlékműve is áll - mondta Szabó Gábor akadémikus, az SZTE rektora.
Kapcsolódó
Göncz Árpád Doctorow, Faulkner, Golding, Hemingway, Huxley, Styron műveinek fordítójaként volt ismert 1980-ban, amikor új munkatársként Szegedre, az akkor induló angol fordító- és tolmácsképzés oktatói közé hívták. Műfordítás-elméletet és -gyakorlatot tanított a szegedi egyetemistáknak.
Kollégái és tanítványai melegszívű, empatikus és nagyon bölcs embert ismertek meg Göncz Árpád személyében - mondta Szőnyi György Endre, az SZTE bölcsészkarának professzora. "Termetében egy Bilbó volt, de szellemében Gandalf" - utalt Tolkien A Gyűrűk Ura című regényének 1981-ben, tehát a szegedi egyetemi oktatói időszakban megjelent Göncz-féle fordítására.
Az egyetemi tanár szerint Göncz Árpád jelenlétével hozzájárult az akkor még fiatal szegedi anglisztika szellemi profiljának kialakításához, majd politikusként sem felejtette el Szegedet, és ottani tanári tevékenységét.
Göncz Árpád 2015. október 6-án hunyt el.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve