Az európai uniós közjog egyik szakértője szerint minimális az esély a megegyezésre, ami hosszú jogvitát, akár pereskedést, súlyos bírságot hozhat. A kormány nincs könnyű helyzetben: eddig még nem volt példa arra, hogy az Európai Bizottság azt állítsa, egy tagállam törvényei az uniós Alapjogi Chartába ütköznek.
"Viviane Reding levele szokatlanul barátságtalan" - mondta a hvg.hu-nak Kende Tamás nemzetközi jogász. Az európai uniós közjog szakértője szerint azért is meglepő a januárban hatályba lépő új alaptörvénnyel és az ehhez kapcsolódó törvényekkel kapcsolatos európai bizottsági levél, mert a korábbiakban - így a médatörvény bizottsági vizsgálta során - a Bizottság még elzárkózott attól, hogy az egyes szabályok technikai vizsgálatán túl a szabályozás elfogadásának céljait vagy körülményeit vizsgálja, most pedig erre is rákérdez. Az év elején a médiatörvény körüli vitába az alap- és emberi jogi kérdésekkel foglalkozó Reding még nem kapcsolódott be, akkor Neelie Kroes, a digitális kérdések és a média ügyeiben illetékes uniós biztos írta alá azt a levelet, amelyet az Európai Bizottság küldött a magyar kabinetnek.
A Brüsszelben működő hírügynökség, a BruxInfo szerdán írt arról a levélről, amit hétfőn küldött az EB tagja a magyar kormánynak és amelyre péntekig vár választ a testület. A hírügynökség szerint Viviane Reding úgy véli, a közelmúltbéli reformintézkedések súlyos aggodalmakra adnak okot.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve